GUILTHEE


Enuma Elis Lyrics

Kezdetben semmi sem létezett. Sem tér, sem idő, sem valóság, sem jel, sem lét, se nemlét. Ebből keletkezett minden, ami látható és tapintható.

Az első istenpár a tizenharmadik égben lakott, amelynek keletkezéséről senkinek nem sikerült semmit megtudnia.

A sötétség Szele, a Lélek lebegett az ősiszap felett öröktől fogva.

Legelőször ama helyen a Föld felett kiterjedt köd volt, és ott volt a Nagy Szellem és az eget megtartotta magának, midőn az Ég még nem volt megnevezve, s alant a föld sem viselt nevet. Sötétség volt a mélység felett, és Ők a vizek felett lebegtek mert kezdetben nem volt sem ég, sem föld, sem élők, sem holtak nem voltak még.

Az alkotó és a romboló elemek is dermedt tétlenségben nyugodtak.

Mígnem megparancsolták a víz felett lebegő párának, hogy emelkedjék a magasba, mert a Világéjszaka sötét szájának bömbölése hangzik a viharban s a mindent elborító, mozdulatlan tenger ölén fekszik. És az Ő ereje emelte a vizeket az Ég felé.

Feje fölött vagyon az Ég, lábai lant pedig az Alvilág, mint tímár a bőrt, feszítette ki a földet színe előtt, a határtalan semmibe s nem mutatkozott senki ember fiának, pedig a „határtalan idő” már elmerült a sötétségben, amikor még nem volt homok, se tenger, és hideg habok sem mosták a földet, mert az még nem terült, se fölöttünk ég, nyílt varázsnyiladékban, fű nem feslett akkor még.

A kezdet még nem kezdődött akkor, az idő még nem múlott és csak a ködöT ölelték magukba Ők, elveszve a térben; mindenütt jelen de mégis sehol, előrekészített gondolatból alkotva, szerelmes gerjedelemből lényük iránt, önmagukkal közösülve megszülték a Vágyat. A Vágy továbbá szülte magából és övéiből a szellemeket, a halandó lényeket, a lelkeket mind, a kiterjedt Földet és az Eget; alakította a Napot, ellenével a Holddal együtt, s a csillagokat, hogy nézzék harcukat melyeT arany és ezüst vértjükben vívnak, mint örökös ellenségek.

Hatalmas fénnyé alakult át minden; érzékeny, szerető fényé fent, alant pedig szörnyű, szomorú sötétségé, benne bűzlő-iszappal, mely hánykolódott, mozgott és kimondhatatlanul füstölt. A fentiek közül némelyek közösülve egymás között nemzették és szülték a bolygókat, melyeket egyenletes pályájukra állítottak. Kiokádták a csillagok sokaságát, és meghatározták, hogy honnan mosolyogjanak az atomokra, melyek a vágy által vonzódni kezdtek egymáshoz.
Némelyek hatalmas szelet bocsátottak a vizek fölé, hogy az előrekészített világosságban erősen szétfolyanak messze vidékig, helyet adva a bűzlő-iszapnak, hogy szigetekbe csoportosuljon – és befogadva a Szót, világot teremjen – melyeknek partjait egyaránt hideg, meleg és langyos habokkal öblítik s amelyek elválasztják a nagy vizeket a kicsiktől, az édeseket a sósaktól, mélyeket a sekélyektől.

Némelyek közülük pedig áldott magjukat a szigetekre szórták, nagyokra kicsikre egyaránt, vagy a vizekbe, nagyokba kicsikbe, édesekbe sósakba, mélyekbe ugyanúgy mint a sekélyekbe, hogy azok is szüljönek.

Némelyek csikorgó lángokat csapattak felfelé az iszap közül, perzselve a vizet maguk körül, kitolva a levegő-eget az űr és a felszín közé nagyon magasra, hogy ott lenyugodva boltozatként, lencséül szolgáljon a végtelenbe terülő időnek.

Mások pedig megtermékenyítették a földet akaratukkal a Szó által, és az zöld füvet hajtott, ahol alkalmas talajt talált. Fák sarjadtak, melyek zamatos gyümölcsöket termettek belsejükben csírázó maggal, hogy az örök körforgásban sokasítsák magukat.

Némelyek a természet lefelé törekvő elemeiből megformázták az állatokat. A madarakat a levegőben, a halakat a vízben, a egy- és többlábúakat, valamint a csúszómászókat a földön engedték szétszéledni, hogy melyik-melyik ösztöne szerint keresse meg a neki való helyet. És ők termékenyek voltak.

Akkor pedig az Egy Szellem – az első Értelem mindegyik felett –, a lefelé törekvő elemektől azon nyomban felemelkedett a tiszta térségbe, mely keletkezett, így a természet lefelé törekvő elemei indítóok nélkül maradtak, mint puszta anyag. Majd a hatalmat adott a Fény daimonnak, hogy felismerje az ember-ideát, és megteremtse mandragóra gyökérből a porhüvelyt, amelybe újabb Értelmet és életed ad: a mindenek Névadóját, aki a csillagok sokaságából felismeri Sorsát, és mozgásukból meghatározza az időt, aki minden teremtmény felett Lelket, Értelmet és szabad akaratot kap.

Watch Guilthee Enuma Elis video
Hottest Lyrics with Videos
69ace33fd314f44496cf1499ed6f421f

check amazon for Enuma Elis mp3 download
Record Label(s): 2009 Author s Edition
Official lyrics by

Rate Enuma Elis by Guilthee (current rating: N/A)
12345678910
Meaning to "Enuma Elis" song lyrics
captcha
Characters count : / 50
Latest Posts